Házirend

 

A kedves Vendég a szálláshelyet egyéb megállapodás kivételével, bejelentett érkezése napján 15 órától veheti igénybe és a foglalása utolsó napján 10 óráig jogosult a szálláshelyen tartózkodni.

A szállás elfoglalásakor bejelentkezési lapot kell kitölteni.

Mivel a házak fából épültek, az épületekben dohányozni és nyílt lángot használni tűzveszélyes és tilos.

Tüzet rakni csak a kijelölt helyeken, felügyelet mellett szabad. Használat után tökéletesen ki kell oltani.

A fűtőtestek állítható hőszabályzóval vannak felszerelve, nem szükséges az ablak nyitva tartásával beállítani a hőmérsékletet.

Az elektromos fűtőtesteket tilos letakarni, mert azok túlmelegednek és ezáltal a bennük lévő ellenállás leég vagy a rárakott ruha meggyullad.

Minden ház el van látva tűzoltó palackkal, amelyet csak veszély esetén használhat, a gyerekeket kérjük távol tartani a készüléktől.

Kiskorúaknak a kilátó és a játszótér csak szülő vagy nagykorú felügyelete alatt használható.

A gazdasági udvarba csak saját felelősségre szabad belépni.

Minden kulcscsomón van ház és kapukulcs, mindenki nyitja és zárja maga után. Biztonsági okokból a vendégháztól történő eltávozásuk esetén kérnénk az ablakokat, szíveskedjenek becsukni, fenntartjuk a jogot, hogy az Önök távollétében becsukjuk a nyitva felejtett ablakokat.

A zsaluk főleg nagy hőség esetén jó szolgálatot tesznek, ezért nyáron nappal ajánlott becsukni. Kinyitott állapotban mindig rögzíteni kell az erre a célra felszerelt lánccal, mert kellemetlen zajokat okozhat és megrongálódhat.

Tisztelettel megkérjük, hogy kutyákat és macskákat ne etessenek, mindennemű ételmaradékot össze kell gyűjteni a kijelölt helyre a kellemetlenségek elkerülése végett.

A kilátót mindenki csak saját felelősségre használhatja, alkohol használata esetén tilos felmászni.

Megkérjük, bármely rendellenesség észrevétele esetén értesítsenek. Kérjük, eredeti állapotában őrizzék meg a szálláshelyet, és a berendezési tárgyakat! Az okozott kárt a helyszínen kötelesek rendezni! Nem igényelünk kártalanítást, ha a használati tárgyak a használatból adódóan romlanak el, de  ebben az esetben is szíveskedjenek jelezni a történteket, hogy mielőbb kijavíthassuk a hibákat.

Mindenkinek jó időtöltést, kellemes pihenést kívánunk!

 

Lépj kapcsolatba velünk!

 

Postacímünk:

537060
Korond, Papmocsára utca,
Hargita megye, Románia

 

Telefonszámunk:

+40745630020, +40745126893

 

Emailcímünk: gts@korond.ro

 

Webcímünk:

www.korondikulcsoshazak.hu

 

Közösségi oldalunk

www.facebook.com/Korondihazak/

Youtube csatornánk

www.youtube.com/watch?v=GbkzBl3w9EA

Free Joomla! templates by AgeThemes